Az együttesével 1997-ben kiadott Ivory Tower című albumot 1999-ben a The Crossing követte, amelyen már Papesch Péter basszusgitározik. Mindkét lemezen olyan nem szokványos, jazz-rockos hangzással találkozhatunk, ami sok fiatalt meghódított a műfajnak.
Ez a formációk jellege mellett a zenészek személyének köszönhető, hiszen mindkét basszusgitáros megfordult már korábban egy-két együttesben, a csodagyereknek számító Borlai Gergő nevével pedig számos hazai sztár csapatában, többek között Tátrai Tibor Boom-Boom nevű zenekarában találkozhatunk.
Nem véletlen tehát, hogy a Kaltenecker triók tagjai belevitték játékukba a könnyűzene erősebb színeit: a fergeteges slappelések és dobszólók végig felpörgetik a ritmust.